Carl Rodgers

Carl Ransom Rogers (Chicago, 1902. január 8. – San Diego, 1987. február 4.) nagy hatású amerikai pszichológus volt, a humanisztikus pszichológia alapítói közé tartozott. A pszichoterápiás kutatás egyik alapító atyjának tartják, és úttörő kutatásaiért 1956-ban megkapta az Amerikai Pszichológia Társaság Award for Distinguished Scientific Contributions nevű elismerését. Egyedi, személyiségközpontú megközelítése a személyiség és az emberi kapcsolatok megértéséhez számos területen alkalmazást nyert, úgy mint a pszichoterápia és tanácsadás (kliens-központú terápia), az oktatás (diákközpontú tanulás), valamint a szervezetek és egyéb csoportok. Professzionális munkájáért 1972-ben megkapta az Amerikai Pszichológia Társaság Award for Distinguished Professional Contributions nevű elismerését. Élete vége felé Nobel-békedíjra jelölték a dél-afrikai és észak-írországi belső konfliktusok terén végzett munkájáért. Haggbloom és munkatársai 2002-es tanulmányában a 20. század hatodik legkimagaslóbb pszichológusává választották, klinikusok között pedig másodiknak, ahol csak Sigmund Freud előzte meg.

Szeretném beavatni Önöket, szeretnék néhány dolgot elmondani abból, amit sokezer óra során tanultam, amikor négyszemközt dolgoztam együtt bajba jutott emberekkel.

Elfojtáselmélete: a lelki betegségeket az okozza, hogy az érzelmileg túlságosan megterhelő esemény(eke)t az átélés időpontjában a személy képtelen tudatosan feldolgozni, ezért azokat elfojtja, így a tudattalanba száműzött élményanyag tünet(ek) formájában keres magának megnyilvánulási utat. De a tünet nem oldja fel az eredeti feszültséget és a gyógyulást a pszichoanalízis technikája (magyarázni tudta a neurotikus tünetek keletkezését, értelmét és célját) jelenti, mellyel az eredeti élményanyag a felszínre hozható és lereagálhatóvá válik az eredeti érzelem. (a tudattalan tartalma pl a szabad asszociációs módszerrel hozható a felszínre)

Az elhatározás, hogy ki hova, melyik iskolába adja a gyermekét, egyszerre filozófiai, pedagógiai és pszichológiai kérdés: Filozófiai annyiban, hogy szülőként mit gondolok a gyermekemről, mit a köztünk lévő kapcsolatról. Mit gondolok az ember világban elfoglalt helyéről, az élet céljáról. Pedagógiai annyiban, hogy milyen módszerekkel vélem "felkészíteni" az életre. Mit gondolok és tudok a tanulásról, annak céljáról, értelméről. Pszichológiai annyiban, hogy milyen légkört képzelek el neki. Hagyom, hogy növekedjék saját tempójában, vagy uniformizálni akarom egynek a sok közül, legalábbis a társadalom szempontjából.